Megjelent a Naplóban 2015-ben, digitális változata elérhető a veol.hu-n:
A cikk kivonata:
Az ajkai fiatalember nyíltan vállalja alkoholproblémáival terhelt múltját, hogy másoknak is segítsen a gyógyulásban. A nagymamája nevelte, mivel szülei sokat dolgoztak. Korán elkezdett inni, majd a katonaság alatt és azt követően mély alkoholista lett. Többször megpróbált leszokni, elvonókúrára járt, de többször visszaesett, mígnem egy idegösszeomlás és egy spirituális megtérés után hosszú távon sikerült tisztának maradnia. Azóta nem iszik, nem dohányzik, több szakmát és végzettséget szerzett, verseket ír, fotózik és kirándul. Az életében nehézségek is voltak, de nem nyúlt vissza az alkoholhoz a legnehebb pillanatokban sem. Humai Zsolt ma azt üzeni az alkoholbetegeknek, hogy van kiút, és ő személyes példával bizonyítja a gyógyulás lehetőségét.
Humai Zsolt
ÉLETEM
Apám korán meghalt,
Lazult a gyeplő,
Így lett belőlem,
Városi tekergő.
Jött hívás,
A sátántól személyes:
Élni csak úgy jó,
Ha életed veszélyes.
Jött a ragasztó,
Jöttek a lányok,
Jöttek sorba,
A drága jó barátok.
Vittek a bűnbe,
Izzott az élet,
A jó erkölcs,
Lassan semmivé lett.
Volt életemnek,
Sok sötét bugyra,
Hány bűnt követtem el,
Csak Isten tudja.
Hányszor feküdtem,
Részegen, kábán.
Elmentek mellettem,
Szájukat tátván.
A gyertya sokáig,
Mindkét felén égett.
Akkoriban Úgy volt,
Hogy sürgettem a véget.
Múlnak az évek,
Változunk oly sokan,
Szeretnék élni,
Békésen, boldogan.
Életem fertője elmúlt,
Majd semmivé lett,
Nem zavar engem,
Az utolsó ítélet.
Kibékültem Istennel,
Felemelt a porból.
Hallani sem akarok,
Kocsmáról és borról.
Megtisztított az Úr,
Lemosta a sarat,
Élek szabadon,
Bűnöm nem is maradt.
Élni jobb így,
Józanul és frissen,
A drog a pia elment,
Semmi bajom sincsen.
Démonok és cinkosok - az újságíró jegyzete
Állandó vitára okot adó kérdések merülnek fel a szenvedélybetegségek kapcsán. Az egyén vagy a társadalom betegsége? Genetikai okokra vezethető vissza vagy a környezeti tényezők jelentősége a nagyobb? Hogyan lehet megelőzni vagy orvosolni a problémát? A közösség hogyan viszonyuljon a szenvedélybeteghez? A beteg szenved jobban vagy a környezete?
Számtalan kérdés vetődik fel főleg az alkohol és a drog, illetve a gyógyszerek és nikotin iránti függőség kapcsán, illetve újabban a játékszenvedély, de még a munkamánia is ebbe a csoportba sorolható.
A terápiába vont személyek az önismereti tréning során felfedezik életük kritikus pontjait, köztük valamilyen gyerekkori traumát, de általános törvényszerűségek még így sem állíthatók fel. Nem mindenkiből lett drogos, akit elhagytak a szülei. Nem mindenkiből lett alkoholista, akit vertek a szülei, nem mindenkiből lett dohányos, akit nem szoptatott az édesanyja...
Egy idősebb hölgy arról beszélt, hogy az ő gyerekkorában is voltak alkoholisták, akik időnként megverték a feleségüket, de minderről a család mélyen hallgatott. Szerinte ez így volt helyes. Mások szerint éppen ez volt a baj. Ha az áldozat cinkosa az elkövetőnek, akkor semmit nem lehet tenni.
A legaggasztóbbak talán azok az esetek, amikor ép, „normális" családban felnövő gyerekek tévednek vakvágányra. Ezt a szülők azzal indokolják, hogy a tisztességes családi minta nem tudja felvenni a versenyt a dílerek által kínált könnyű és gondtalannak tűnő élettel.
Nagyra becsülöm azokat, akik képesek kiállni és elismerni hibájukat, tévedésüket. Akik szégyellik ugyan, de mások okulására elmondják, hogy miként ragadták el őket a saját démonjaik. Akik végül elmondják azt is, hogy van segítség, van kiút.